A második

Hajnalban megszólal a telefon. Idén nem most csörög először a vekker ilyen korán, többször indultam edzeni fél öt körül, de ez most más. Ez a várva várt nap, a várva várt reggel, a várva várt hangulat. Gyurival együtt készülődünk, nyomjuk a poénokat, közben esszük a sajtostésztát. Már Vasapu is felkelt, gondolom a szomszédban is készülődik a Baka vezette hadosztály (PécsiPeti, Sipi) a támadásra. Pumpálás közben kipillantok az útra, pont Tepóék gurultak be Nagyatádról, mennek a parkolók felé. Lassan Kombinat is megérkezik, előbukkan Szaszit és Dávid is. Itt van mindenki a csapatból, még az is eljött, aki nem tud indulni: Tibike és Schwarczi szurkolni jöttek. Felvillannak a tegnapi pillanatképek, a találkozások, a jó szavak, a beszélgetések. A depóban egyre többen megjelenünk, mindenki az utolsó simításokat végzi, még egy ellenőrzés és már azon veszem észre magam, hogy sietni kell. A neoprént már viszonylag gyorsan fel tudom rángatni, idén többet gyakoroltam, de azért Tepó segítsége jól jön a tó partján. A rajtceremónia alatt előjönnek a tavalyi emlékek, az idei tervek és a sok elvégzett munka, amire az idei időtervet alapozom. Jönnek a zenék, az áldás és eldörren az ágyú. Ezt várjuk egy évig, ezerszer gondoltam erre a pillanatra: a téli mínuszos, jeges reggeleken, a szobában a görgőn, a hajnali keléseknél hányszor és hányszor adott plusz löketet ez a gondolat! Most végre elindulhatunk, megmutathatjuk, hogy nem volt hiába az elmúlt közel egy évben megtett kilométer. A rajtnál nem tülekedek, nem az úszás az én számom, de még így is megy az adok-kapok az első bójáig. Nem is tudom felvenni a ritmust, hiába technikáztam idén annyit. Kb. 1 km után sikerül összeszedni magamat, nyújtom a csapásokat, megy a hármas levegővétel és haladok szépen. A neoprén jó szolgálatot tesz, bár tavaly sem volt rossz az úszás nélküle.

Az első kör vége felé már hallom Péter Attilától az időket, ez alapján a terveknek megfelelően, 45 percnél járok, ami egy optimista becslés volt, így nagy erővel kezdem meg a második kört, hiszen jól állok. Az első bójáig simán megy minden, úszás közben nézem a napot és a felbukkanó felhőket, fejben már a bringára gondolok, a felhőjárás miatt úgy gondolom, szeles lesz a pálya. Aztán hirtelen begörcsöl a lábam, nem vészes, máskor is szokott, amúgy se számít sokat, hiszen nem erős a lábtempóm, de elég kényelmetlen így úszni. Általában hamar kimegy a görcs a lábamból, de most a szokásostól eltérően folyamatosan beáll valamim az úszás utolsó másfél kilométerén, így kicsit pánikolni kezdek a második körben. Sajnos az időmön (1:35) is meglátszik ez, hiába nyomom meg az utolsó egyenest, 6 perccel rosszabb második kört produkálok, nem is értem, mi lehet a gond. Emiatt elég csalódottan vánszorgok fel a depóba, de Kis Feleségem, szüleim és nővéremék a 3 keresztgyerekkel erőt adnak. A depózás a tervezett 10 perc helyett csak 6 és fél perc (pedig tiszta sár vagyok, mire a bringához érek, tehát kell dolgozni rendesen), szóval itt egyből fogok 3 percet. Gyors integetés Esztinek, majd irány Nagyatád. 

Sebességet nem, csak pulzust terveztem verseny előtt, így próbálom 150 alatt tartani, ami Csurgóig megy is, habár már az elejétől nagyon nyomom a pedált, hogy hozzak valamit az időn. Csurgó előtt elkezdem a frissítést: megiszom a vizet a kiskulacsból, majd a városban megeszem az első szendvicset. Ezt követően óránként lemegy még egy. Kb. fél órával a szendvics után egy High5 szelet, ebből is lesz még óránként egy. Mindezek mellé óránként el kell fogynia fél liter izónak és fél liter víznek. Az erdei szakasz után gyorsan megállok egy kis dologra, sokat nem veszítek, max fél percet és utána egyből nekiállok tempózni. Inke után érem utol Kombinatot, láthatóan gáz van nála, elmeséli gyorsan az úszását, így már értem a problémát. A tekerés megy, de nem élvezetből, hanem gépiesen: megyek, mert kell. Böhönyénél a benzinkúton találkozok Gyurival, nagyon szépen megy, öröm nézni! A jobbkanyar után aztán befordulunk a pofaszélbe, ha eddig nem volt élvezet a dologban, akkor ezután mi lesz majd - gondolom. Már az edzések alatt is megfigyeltem, hogy a szél nagyon nem tesz jót nekem, fejben fáraszt le és ideges leszek tőle. Nem jó, de ez van. A szeles szakaszon Nagyatád felé egyre nehezebben megy a tekerés, már-már a virágszedegetős tempón kezdek agyalni, aztán szerencsére meglátom az atádi kórház magas épületét, ami behúz Nagyatádra. Végre megállhatok egy percre, végre adhatok egy puszit Esztinek, végre kapok friss izót, végre elmondhatom valakinek, hogy nem akarok itt és most többet tekerni. 

Persze nem ezért készül az ember, így egy – a tavalyihoz képest gyors – frissítés után már száguldok ki az első kiskörre. Ötvöskónyi felé hamar telik az idő, keresem az ismerősöket, az első körön kifelé be is lövöm a bloggereket, hogy kivel hol kell találkoznom azonos tempó mellett. Vasapu, LC, IG van húsz percen belül, így velük gyakran találkozok, viszont a többieket csak néha pillantom meg, de szólni nincs nagyon erőm. A szél miatt a pulzusra már régen nem figyelek, teljesen irreleváns, az átlagot próbálom 30 km/ó közelében tartani, de ez ma piszok nehéz a kiskör nagy részén. Nagy szenvedve megvan az első kör, ismét egy kis töltet a frissítés alatt, aztán gyorsan tovább. Kezdem fejben összeszedni magamat, ezt a kört az utolsó bringás roham előtti pihenésnek szentelem. Merthogy roham az lesz, mivel nem ezért a vacak tempóért edzettem hajnalokon át, nem ezért bírtam ki a sérülés miatt a több hetes keserves kihagyást, nem emiatt áldoztam be oly sok családi programot és eseményt a felkészülés alatt. Persze a lendület a szeles szakaszon ismét alábbhagy, de már várom a harmadik kört, így viszonylag hamar bejutok ismét a versenyközpontba.

Az utolsó körre szendvicset már nem viszek, egy energiaszelet lesz még futás előtt, meg a szokásos izó és víz. Beleg felé tudok menni rendesen és most visszafelé is nyomom neki, nem érdekel semmi. A pulzus magas, de most jól esik tekerni és előzgetni, élvezem, hogy 150 km tekerés után még tudok újítani. Egy kite-szörfös ismerősöm mondta egyszer, hogy a szél a barátja. Ezt mormolom magamban és pörgetem a pedált. A segesdi fordítóhoz is nagy sebességgel érkezek, de egyszer csak azt látom, hogy egy civil autó bolyong a fordítónál, jobbról előzöm, de épp együtt érünk a bójához, így nagy satut kell nyomni, de végül beférek előtte (otthon vettem észre, hogy a gumi felületén egy hatalmas kopás van, tetemes rész hiányzik a futófelületről, még jó, hogy nem lett gond belőle). Visszafelé Ötvöskónyiig nyomom neki rendesen, aztán utána elkezdek pörgetni, hogy a futásra jól át tudjak állni, de most ez is nagytányéron megy. Közben beveszek egy magnéziumot és már ereszkedek is le a versenyközpontba. Bringát leadom (5:47, AVG 153, átl. pedálfordulat 75), majd futva közelítem meg az öltözőt, pont LC-vel együtt depózok, váltunk pár szót, majd ő kimegy én meg elmegyek egy kisdologra. A depó után irány a futókör, rögtön az elején feltankolok a kellékekkel: Mg, gél, sótabletta. Örülök, hogy vége a bringának, azonban futni sincs sok kedvem… Nem tudom, mi a baj, de elkezdek agyalni a távon, meg azon, hogy minek kell nekem egy maratont futni még közel 8 óra mozgás után. Amatőr hiba, jól tudom, de ez jár a fejemben. Szerencsére hamarosan beérem LC-t, beszélgetünk egy kicsit, elterelődnek a gondolatok, felveszem a tempót, kezdek összeállni. Nézem a pulzust, a 150-es értéket lőttem be maxnak, e főlé nem mehetek az első 2 órában. Gyorsan kiszámolom, hogy a 12 órán belüli tervhez elég 6 perces kiliket futni, így az órát beállítom, csak ezt az adatot nézem, nem foglalkozok semmi mással. Az első kör jól megy, párszor görcshöz közeli állapotot érzek, de nem áll be a lábam, viszont visszaveszek a tempóból, nehogy gond legyen. A második körben már lazább a tempó, de folyamatosan hat percen belül vagyok még mindig, közben megkezdem a frissítést. Minden páros körben a parknál lemegy egy sima High5 gél, a 8. kör után pedig jön a koffeines változat. Emellett a parknál visszafelé dinnye és víz, majd később keksz a terv. A hatodik körig viszonylag egyenletes iramot megyek, de ott kicsit többet állok a frissítésnél.

Megbeszélem Esztivel a következő köröket, Ő is számolt közben, így belőjük a szükséges köridőket, emellett kicsit többet frissítek és csinálok egy lazább 7. kört. Jól is esik visszavenni a tempóból, de tudom, nem szabad lassulni. Nyomja mindenki becsülettel, már nagyjából mindenkiről tudom, hol fogunk találkozni, nagyon sokat ad a társak jelenléte és látványa! Várom a parkot Myke-val, akkor szól és olyat, amikor és amit kell. A lazább kört egy gyorsabb 8. követte, elkezdem a koffeines gélt, majd jön a kilencedik karika. Itt nem tudom, mi lelt, de nem megy a korábbi iram, lassabban haladok, ezt Eszti is észreveszi. Gyors frissítés, betolok egy Mg-t, bár nem görcsölök, de tudom, az iramváltás kiválthatja majd ezt, emiatt jobb óvatosnak lenni. Elkezdem növelni a tempót, hogy legyen egy kis tartalékidőm, mivel ilyen körökkel már nem férne be egy WC sem, nemhogy egy sétálás, ha a 12 órát hozni akarom. Minden erőmmel a gyorsításon vagyok és ez össze is jön! 

A parkban se állok meg, csak megyek, ahogy bírok. A 10. kör után érzem, ez meglesz! Van annyi tartalék, hogy már szinte sétálva is megvan a 12 óra! Szerencsére azonban megy normálisan minden, így végigfutom az utolsó kört is, nem kell sétálni és a tavalyinál talán nagyobb mámorban menetelek az utolsó néhány száz méteren (4:12, AVG 152). Hatalmas élmény hozni a tervet, nagy öröm, hogy a felkészülés nem volt hiába! A célba szinte repülök, annyira várom már azt a bizonyos ölelést!

Megvan, megcsináltuk, sikerült! Mert ez nemcsak az én saját sikerem, a célbaérés nemcsak az ironman-ek sikere. Mögöttünk vannak a családtagok, barátok, a képernyőn innen és túl, mindenki, aki segített, gondolt ránk, bátorított vagy olvasott bennünket. A siker is közös és úgy is kell megélni! És jó ebben a kis csapatban megélni a sikereket, jó, hisz megannyi közös emlék, edzés, poén jutott eszembe a pályán Titeket meglátva, ami nemcsak arra a napra adott erőt, hanem állandóan bennem van és mutatja a sport teljesítményeken átnyúló erejét!

A verseny összességében jól sikerült, a döcögve indult idei alapozás után rengeteg munkával és egy komoly edzéstervvel készültem Nagyatádra. Az úszástól eltekintve jól ment minden: sokat jártam idén úszni, elvileg javítottam is tavalyhoz képest 9 percet, viszont idén neoprénes úszás volt, így ez nem egy hatalmas előrelépés összességében. A depózások jobbak lettek, 3-3 percet hoztam mindkét váltásnál a 2010-es évhez képest. A bringán értem el talán a legtöbb fejlődést (bár a időben a futásnál többet hoztam): 33 percet javítottam, de idén nagy szél volt, ez nálam hatványozottan probléma. A futás jól sikerült 2011-ben, sikerült 72 percet javítani,. Életemben eddig összesen 4 maratont futottam a két ironmannel együtt, az idei atádi időm ezek közül a 2. legjobb. A frissítés jól működött (bringára szállás után 15 perccel víz, 40 perccel szendvics, 60 perccel energiaszelet, majd óránként ugyanez, utsó körben csak energiaszelet, izó saját, vizet közösből veszek fel, futásnál gél 2/4/6 körben, majd koffeines gél 8/10 körben, Mg, sótabletta pedig a zsebben), WC-re mindösszesen kétszer mentem, ebből az egyik a depo2-nél volt, szóval minimális időveszteséget okozott ez is. Egyedül fejben kellett volna jobban ott lennem, de ezt annak tudom be, hogy a felkészülés utolsó szakaszában már nagyon sok időt és energiát vett el az edzés a körülöttem lévőktől, így sokszor már nyüg volt az egész, vártam, hogy túl legyek rajta, ez mentálisan nem kedvezett. Pár érdekesebb adat a Doktor úr féle stílusban:

A bringás szakaszok átlagsebessége és a teljes átlagsebesség viszonya

 A futás egyes köridejei az átlagos köridőhöz képest

A helyezésem alakulása a verseny folyamán

Sokat gondolkozok a folytatáson, a jövő még egyáltalán nem állt össze, de az idei eredményhez nagyon sok szabadidő és lemondás kellett. Nem biztos, hogy jövőre ezt tudom és akarom is produkálni, így nekem a 2012-es Nagyatádi Extrememan még nem fix. Nyilván kevesebb edzéssel is lehet teljesíteni, de éreztem a különbséget a 2010-es „legyen meg valahogy és kész” és a 2011-es „felkészültem és el tudok érni egy jó időt” érzés között. Személyiségem miatt az utóbbi jobban esett, így a következő rajthoz is így szeretnék odaállni. Hogy mikor lesz ez és hol, a következő hónapokban kiderül, addig is azonban van teendőm bőven. Elkezdtem a felkészülést egy másik "hosszútávra":